F and F Épületgépészeti megoldások
Kategóriák
Legutóbbi bejegyzések
 

Gázkészülék javítás

Gázkészülék javítás

 

Három intő jel, hogy ideje szakembert hívni a gázkészülékhez

A gázkészülék javítása minden háztartásban óhatatlanul szükségessé válik egy idő után, ahol gáztűzhely, gázkonvektor működik. Ismerjük el, nem nagyon szeretünk ezzel foglalkozni, és a nagy többség nem is ért hozzá.
A legjobban akkor jár mindenki, ha szakemberre bízza a beüzemelést és a gázkészülék javítását egyaránt. Akadnak azonban intő jelek, amelyekre érdemes figyelni a gázkészülékek kapcsán. Habár vannak, akik nem vesznek tudomást róluk, azt gondolva, hogy nem jelentenek akut problémát.

Gázkészülék javítás

 

Intő jelek, amikből tudhatjuk, hogy gázszerelőt kell hívnunk a gázkészülékünkhöz
Mások talán nem is tudják, ám a gázkészülékeknél felismerhetők már azok a kisebb jelek is, amelyeket fontos időben észrevenni és gázszerelőt hívni, ugyanis az életünket menthetik meg, vagy legalábbis a lakásunk, házunk épségét szavatolhatják.

Mindenképpen gázszerelésre van szükségünk az alábbi három esetben.

1. Az őrláng fátyolosan ég és / vagy rendszeresen kialszik

 

Az őrláng feladata kettős: egyfelől az őrláng által lehet bármikor lángra lobbantani a beáramló gázt a készülékben, másrészt az esetlegesen elszivárgó gázt elégetve ártalmatlanítja.

Csakhogy, ha a gázkonvektor készenléti állapotát jelző őrláng kialszik, vagy ha a gázkészülék működése közben hirtelen kialszik, az mindenképpen intő jel! Lehet egyszeri hiba is, hirtelen kimarad a gáz (ez azért meglehetősen ritka), ám valószínűbb, hogy a gázkészülék tisztításra szorul.

Ilyenkor azért is fontos, hogy hozzáértő gázszerelő ellenőrizze a konvektort, mert nem tudhatjuk, hogy van-e gázszivárgás, elegendő-e a tisztítás, esetleg komolyabb javításra lesz szükség.

2. A tűzhelynél a gázláng sárgás-vöröses színre vált

 

Ha minden rendben van a gáztűzhellyel, akkor a gáz egyenletesen, jól felismerhető kék lánggal ég. Abban az esetben viszont, ha a gázláng színe sárgába vagy vörösbe megy át, akkor általában por vagy huzat okozza az elégtelen égést.

A por gyakorta a készülék belsejében rakódik le, és ha túl sok gyűlik fel, akkor megakadályozza a gáz normális égését. A gyújtóégő tisztítása házilag egyáltalán nem biztonságos, saját érdekünkben mindig bízzuk gázszerelőre a gázkészülék tisztítását!

3. A gázkészüléknek kellemetlen szaga lesz működés közben

 

A modern gázkészülékek esetében, ha azok tiszták és rendesen működnek, még enyhe gázszagot sem áraszthatnak. Ha mégis gázszagot tapasztalunk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy vagy az égéstermék nem megfelelő elégetése miatt alakult ki, vagy azért, mert valahol szivárgás lépett fel a csőrendszerben.

Aligha szükséges kiemelnünk, mennyire fontos gázszag tapasztalása esetén szerelőt hívni! Ugyanakkor pánikra sincs ok, mert Magyarországon már sehol sem kerül alkalmazásra a városi gáz, amely sok mérgezést okozott régebben a magas szénmonoxid tartalom által.

Megbízható gázszerelőt nehéz találni, ezért javasoljuk az FnF céget, amely évtizedes tapasztalattal áll ügyfelei rendelkezésére, non-stop.

No Comments

Post A Comment